Mi is az ember egy laboratoriumban?
Természetesen ember. Lény, akinek megadatott a képesség, hogy mélyrehatóbban tanulmányozza az őt körülvevő világot. Szükséges ez? Jó kérdés.
Az élőlények jó része beéri annyi tudással, amennyi az életben maradásához szükséges. Ez a növény mérgező, ezt nem eszem meg módszerrel. Tudatos ez? Minden bizonnyal nem. A kutatás tehát tudatosságot igényel. Hol kezdődött mindez? Erre a kérdésre sem fogok tudni választ adni. Vagy majd egy másik bejegyzésben térek vissza a megfigyeléseket végző és eszközt használó állatokra. A szakóca megjelenését már kísérletező és kutató munkának kellett megelőznie.
Már tisztáztuk, hogy kutatni csak objektíven, racionálisan, megfontoltan lehet (vagyis ez lenne az optimális). De valahol mégis emberek vagyunk. Általában többen dolgozunk egy laboratóriumban, így elkerülhetetlen, hogy emberi megnyilvánulásaink is legyenek. Különösen, ha az infrastruktúra bizonyos ütközéseket eredményez (pl. egy készüléket két ember használna).
Alapvetően azt gondolom, gépeknek kell lennünk. A kísérlet egyes fázisait tökéletesen kell elvégezni. Nincs álmosság, nincs hanyagság, nincsenek érzelmek a dolog felé. Nem unjuk, és nem is gondoljuk királynak amit csinálunk. Nagyon fontos az ismételhetőség (gondos jegyzőkönyv-vezetés), adatok rögzítése. Ha nincs kedvem valamit csinálni, inkább bele sem kezdek, mert semmi értelme. Mondjuk a láblógatásnak sem...
Gépek legyünk, vagy emberek, ha alá-fölé rendeltségi viszonyban vagyunk? A laborban is hierarchia uralkodik. A munka sikere érdekében mindenkinek alá kell vetnie magát közös célnak. Nem szabad akarni kiemelkedni a "team"-ből "ez az én ötletem volt" címszavakkal. Nem szabad ragaszkodni az ötletünkhöz, csak mert mi vagyunk a főnökök. Legyünk gépek! Hidegek és objektívek, különben a munka látja kárát a dolognak. Én ezt tapasztaltam több oldalról is.
Volt már, hogy alárendeltem (nem szeretem ezeket a kifejezéseket a laborban, mindenkit egyenrangúnak tekintek, de mivel mások nem, ezért...)javasolt valamit, ami igencsak jó ötlet volt. Igen, van ilyen. A kezdők szerencséje - mondhatnánk, de nem erről van szó. Az embrnek, azt gondolom, akaratlanul is csőlátása alakul ki. Ezt meg ezt így meg így csináljuk. A "miért?" gyakran fel sem merül. A "miért?" csak a lelkes kezdőben merül fel, aki elgondolkodik azon, amin mi már nem. Figyeljünk rájuk!
Természetesen a leggyakoribb, mikor kínlódunk valamin, és egy tapasztalt "öreg róka" azonnal elmondja, hogyan is érdemes csinálni. És igaza lesz. Ha másért nem, mert már neki is elmondták. Vagy mert ő rájött pár év alatt, és megspórolja nekünk ezt a pár évet.
Őszinteség. Ez nagyon fontos. Sok "nagy" ember szereti azt is elmagyarázni, amihez nem ért, csak mert ő a góré. Sajnos ilyen helyzetben is voltam már, elég kellemetlen. És mástól is hallottam ilyet. A főnök (nem ért hozzá, csak főnök) elmagyarázza a beosztottnak (aki ezzel foglalkozik fél v. több éve), hogy mi miért van, és hogy kell csinálni. Persze nem úgy kell, de hogy magyarázza el ezt az ember a főnökének? Hangsúly az ember szón. Ha gépként viselkedünk, elmondjuk a főnöknek, hogy téved, majd elmondjuk, miről is szól a dolog valójában. És a gépfőnök megérti, átlátja, jóváhagyja. Nincsenek emberi gondolatai, mint "ne magyarázz nekem, mikor 20 éve vagyok a pályán!" vagy " akkor kitalálok mást, de én vagyok a főnök, én mondom meg a tutit!". És az sem fordulhat így elő, hogy a munka kárba vész, mert a beosztott nem mert (pl. állását féltve) rávilágítani a tévedésre.
Őszinteség II. Emberek vagyunk, hibázunk (a gépek is). A gép azonnal hibaüzenetet küld. Az ember hajlamos megpróbálni eltusolni, elsumákolni a tévedéseit. Ez akkor gáz, ha több ember munkája múlhat egy ember tévedésétől (pl. közösen használt anyag elszennyezése, rossz összemérése stb.). Miért teszi ezt az ember? Azt hiszem, itt is két lehetőség van. Egyrészt úgy érzi, sérülne az "imidzse", ha kiderülne, hogy hibázott. Másrészt fél a megtorlástól. Nem nehéz kitalálni: a saját (én)kép védelme egy laboratóriumban helytelen, és a hiba büntetése is helytelen. A lényeg, hogy a hibát azonnal jelenteni kell, a munka védelme érdekében, a hibázót pedig nem szabad büntetni, hanem inkább segíteni kell. Aki pedig sokat hibázik,... nos, azt hiszem, azt el kell távolítani a rendszerből.
Hmm, gyarló emberi mivoltunk... Volt dolgom elég gyökér laborvezetőkkel... Annyira, hogy már nem is tudom, milyen egy jó laborvezető. Ennek az embernek lenne a feladata a labor munkájának, működésének koordinációja. Emberi tevékenységek és munkafolyamatok optimalizálása, irányítása, a közös munka átlátása mellett (e nélkül nincs is szükség laborvezetőre). Rendelkeznie kell igen magas tudással a laborokban fellelhető eszközök, módszerek működéséről, és a kutatott tudományterület ismereteiről. Ezek nélkül aligha képzelhető el hatékony munka. Az egyik kb. kávézgatni meg az embereket letolni (de nagyon durván) járt be. Állítom, kifejezetten szórakoztatta, ha valamibe jól bele tudott kötni. Eredmény: teljesen terméketlen időszak.
Pacsizás a laborban. Ezt sem tartom feltétlenül jó dolognak. Persze a hosszú inkubációs időket jobb némi csevejjel elütni, mint néma csendben ülve. De túlzásokba nem szabad esni, mert az a munka rovására mehet. Nehéz beszélgetve 600 pici lyukat telepipettázni tévedés nélkül. Adott esetben észre sem vesszük a tévedést, csak a végeredményben (vagy annak hiányában). A magánéletet, jó vagy rossz kedvet is ajánlatos otthon hagyni.
Összegezve talán én inkább a gépes megoldást választanám. De gépként dolgozni csak akkor lehet, ha ebben mindenki partner, különben megint csak a feszültség lesz belőle, amit az eredmények sínylenek meg. Rossz légkörben nem lehet jó munkát végezni.
Jó köztes megoldás lehet, ha a munkatársak a laborban gépként dolgoznak, a munka végeztével pedig lehet közös programokat szervezni a munkahelyen kívül, így aztán mégsem idegenek jönnek össze másnap reggel 8-kor (v. korábban) a laborban.
Ezzel a bejegyzéssel azt mondtam (így átolvasva), hogy a labor dolgozói olyan gépek, amik azt csinálják, amit ma még egy igazi gép (robot) nem tud megoldani... Jó mi?
