Miért kutat egy kutató?
Miért? Azért, hogy az autók és repülőgépek gyorsabbak és biztonságosabbak legyenek, hogy gyógyíthatatlan betegségek gyógyíthatóvá váljanak, hogy megismerjük a történelmünket (?), az agyonlakott Földön növelhessük a gabona-és hústermelést, a várható életkort hosszabbítsuk és a béke megőrzése érdekében egyre pusztítóbb fegyvereket fejleszthessünk ki. Ez így jó?
Vagy azért, mert valakinek ez a munkája, mert ez tetszett meg neki, és mivel a kutató is fizetésből élő melós, akinek dolgoznia kell, elkerülhetetlen, hogy néha fel is fedezzen valami hasznosat. Belefér.
Vagy azért, mert egy gyógyszergyár sokat fizet azért, hogy kimutassák, a készítmény fantasztikus eredményekre képes. Megint csak pénzért, de itt a cél is adott.
Vagy azért, mert a nagy felfedezések májat hizlaló elismeréssel és kitüntetett figyelemmel járnak. Tehát hírnévért.
Én nem tudom, de valószínűleg minden itt felsorolt benne lehet. Meg még más is. Feltehetően egyénenként változik. A pénz nyilván senkinek nem jön rosszul, sokan biztos vágynak az elismerésre, és sokakat (optimális esetben) valóban a tudásszomj és megismerés vágya hajt.
Még azért tudok egy okot. Ez a "publikációs kényszer". Vázlatosan a kutatás, vagy inkább egy kutatás úgy működik, hogy valaki megfigyel valamit, és nem tudja - rögtön - magyarázni. Első lépésben utána kell olvasni, hátha leírta már valaki, hogy mi is áll a jelenség hátterében. A dőlten kiemelt részre hamarosan visszatérünk. Tehát utána kell nézni egy könyvben, lexikonban, könyvtárban vagy egy tudományos folyóiratban. A kutatók többsége rendszerint ezzel kezdi. És itt kezdődik az "ördögi kör".
Ha nincs meg a válasz, általában felállít az ember a már ismert dolgok alapján egy hipotézist, hogy ez a dolog valószínűleg így meg így működik. Aztán kísérleteket végez, hogy megpróbálja reprodukálni a megfigyelt jelenséget. Gyakori a modellek alkalmazása, amik a valóság lebutított változatai. A mikéntről majd talán máskor, kezdek eltérni az eredeti témától. :-). A lényeg, hogy a végén kiderül, hogy a megfigyelt jelenség mitől van, hogy működik (a felállított hipotézis beigazolódik, vagy nem). Ezzel azonban még nincs vége a történetnek.
Az eredményeket a kutatók publikálják, leggyakrabban tudományos folyóiratok hasábjain. Milyen jó arcok, nem? Mert így a munka eredménye közkinccsé válik, ha valaki ismét megfigyeli a kérdéses jelenséget, és utánaolvas, már meg is lesz a megoldás. Vagy ha valaki valami hasonlót tapasztal, a leírt eredmények támpontot adhatnak a vizsgálódáshoz.
Nem jófejségből teszi a kutató, legalábbis nem csak.
Fontos a továbbiak megértése szempontjából tudni, hogy egy ilyen folyóiratban ha állítunk valamit, és az nem a mi kutatásunkból származó eredményen alapul, akkor meg kell adni a forrást, azaz, hogy honnan vettük az információt. Tehát meredek ötlet lenne megpróbálni egy semmiből kapott ötletet publikálni. Mikor leírom, hogy a korom fekete, megadom, hogy ezt ki, mikor és hol publikálta már. Ezzel biztosítható, hogy a tudomány csak a tudományos közélet által már elfogadott "tényekre" alapszik.
Ki a nagyobb tudós? Mi alapján lehet eldönteni, hogy a C-vitamin felfedezője, vagy a relativitás-elmélet kidolgozója volt nagyobb? Ennek a kérdésnek a megválaszolására egy mérőrendszert alakított ki a tudós társaság, egymást számokkal lehet jellemezni.
Egy kedves professzor tanított a következőre a kutatói pályám kezdetén (most sem vagyok messzebb tőle... :-)): "mindent mérni; ami nem mérhető, azt mérhetővé tenni". És ez milyen igaz! A tudomány nyelve a matematika. A színeket is számokkal jellemezzük.
És hogyan lehet mérni a kutatókat? Ez már keményebb kérdés. A rendszer kiforratlan, igazából jelenleg úgy tűnik, egy átmeneti időszakban vagyunk, több mérési rendszer keveredik. A scientometria tudománya foglalkozik ezzel, azaz "tudománymérés" (ha valaki most azt mondja, ez őrület, nem mondom, hogy nincs igaza; de nem jól hangzik: én egy tudományméréssel foglalkozó tudós vagyok!).
Egy elfogadott rendszer az ún. "impakt faktor" alapján méri a tudományos élet résztvevőit. A lényege nagyjából, hogy annál nagyobb valakinek az impakt faktora, minél színvonalasabb tudományos folyóiratban jelentek meg a publikációi. Tehát a folyóirat szerkesztősége eldönti, hogy a hozzájuk beküldött cikket leközlik-e (megjelenik-e nyomtatásban), vagy azt mondják a munkára, hogy jó ez, de gyenge.
Az impakt faktor tehát folyóiratonként változik, az alapján számítják, hogy a folyóirat cikkeinek mekkora volt az idézettsége az elmúlt 2 évben (ennél picit bonyolultabb igazából). Az idézettség azt adja meg, hogy a folyóiratban az elmúlt 2 évben megjelent publikációkra, illetve az azokban közölt eredményekre hányan hivatkoztak. Egy publikált felfedezés természetesen minél értékesebb, annál többen hivatkoznak rá. Vagy éppen a téma mennyire felkapott. Ezek a számok azt hiszem, korrekt módon jelzik egy-egy mű tudományos értékét. A rák- vagy őssejtkutatás ma népszerűbb, mint a fakéreg szerkezetének kutatása.
A szerző (tudós) impakt faktora pedig nem más, mint az általa publikált cikkek impakt faktorainak az összege. Ez így jó? Kérdéses. Az impakt faktor ugyanis a folyóiratot jellemző szám, nem a kutató munkáját minősíti. Igaz, hogy egy magasabb impakt faktorral rendelkező lapban gagyit publikálni nehéz, de azért a dolog mégsem teljesen korrekt. Vannak akik igazi impakt faktor-vadászok. Akinek sikerül a munkáiból származó eredményeket cikkek formájában jó impakttal rendelkező lapban "elsütni". Ám mivel az eredményei (bár valódiságuk megkérdőjelezhetetlen) senkit sem érdekelnek, nem fogják idézni, nem hivatkoznak rá. Ezek a szerzők tulajdonképpen rontják az adott folyóirat impakt faktorát, hiszen a lap idézettségének átlaga ezzel csökkenni fog! (Talán a folyóiratok kezdték az áttérést az impakt faktorról más mérőrendszerre?)
Egy másik fontos paraméter a citációs index, azaz az adott kutató munkáját mennyire idézi a többi kutató. Ha felfedezzük, hogy a fenekünk gömbded, és sikerül publikálnunk, nem nagyon fogják idézni az eredményeinket, talán néhány művészeti anatómus. De ha felfedezzük, hogy van a Marson folyékony víz, feltehetően nagyon sok űr/életkutató hivatkozna a munkájában az miénkre. Ilyen lehetett, mikor Watson és Crick leírta a DNS szerkezetét, azt biztosan rengetegen idézték. Ezzel tehát úgy tűnik, hogy korrektebb mérőszámunk van, a nagy (vagy egy-egy tudományterületen áttörő) felfedezések szerzői óriási idézettségnek örvendhetnek.
De a kutató is ember, és próbál csalni össze-vissza. Vannak szerzők, akik úgy növelik az idézettségüket, hogy folyamatosan egymást idézgetik. (Saját magát nem idézheti az ember, illetve idézheti, de az nem számít bele a citációs indexbe, csak az ún. "független" hivatkozások). Egy nemzetközi folyóirat szerkesztősége honnan tudhatja, hogy akit idézünk, a szomszéd asztalnál ül?
H-index: egy Hirsch nevű kutatónak (azt hiszem, fizikus) alacsony volt az impaktja, de úgy érezte, hogy több elismerést érdemel. Jó erdményei voltak, sokan idézték, de csak alacsonyabb impakt faktorral rendelkező lapokban tudott publikálni. Ezért kidolgozott egy új rendszert, ennek eredménye a h-index. A lényegét egy példával tudnám érzékeltetni. Ha a h-indexem 34, az azt jelenti, hogy van 34 olyan publikációm, amit legalább 34-szer idéztek. Ha a h-indexem 2, akkor 2 cikkem van, amit legalább ketten idéztek. Nyilván, az első a jobb. Ha van 5000 cikkem, magas impakt faktorral, de senki sem idézte (mert lényegtelen marhaság), a h-indexem 0. Persze olyan is lehet, hogy a h-indexem 2, az egyik cikkemet egy kutató használta, a másikat viszont lehet, hogy 8753. Tehát ez a rendszer is torzít.
Egy másik hátránya ezeknek a rendszereknek, hogy lassúak, azaz kell pár év, mire a mérőszám tükrözi azt, amit letettünk az asztalra. Ezeken kívül további mérőrendszerek is kialakultak, mindenféle bonyolult matematikai/statisztikai művelettel, mint említettem, jelenleg kialakulóban van, hogy mi a tuti rendszer.
De ez az egész nem csak arról szól, hogy tudósok a kocsmában azzal arcoskodjanak, hogy kinek mennyi az impakt-faktora vagy h-indexe. Ha valaki tudományos fokozatot akar szerezni, az impakt-faktorhoz van (lehet) kötve. Ha az ember kutatási pénzt pályázna, akkor rákérdezhetnek a "számokra" is (a semmire én sem adnék pénzt). Egy-egy egész intézet, vagy egyetem is minősíthető az onnan származó összes publikáció (vagy szerző) minősítése alapján. Pénzosztáskor ezt figyelembe is veszik. Van ahol az embernek az állásáért évente x impaktot össze kell szednie, vagy ki van rúgva.
Ez most jó vagy rossz? Egy kis pénzű kutatóintézet nagyon nehezen tudja publikációban überelni a hatalmas, pénzzel eleve jól ellátott másik intézetet. A fentiek alapján pedig a sok pénzű fog most még többet kapni. Jó, ha a kisebb intézetek egy idő után megszűnnek? Ha a munkahelyünk megtartásának érdekében kell publikálnunk, nem veszélyezteti ez a publikációnk hitelességét, minőségét?
Ezekre a kérdésekre már nem próbálok meg válaszolni. Talán majd a scientomertiológusok...
Megnyomom a "Publikál" gombot inkább. :-)
